„Újabb kapufa, fiúk!” – árad a csalódottság Magyar Péter „kormánybuktató” posztja alatt

2025. május 08. 17:04

Volt olyan kommentelő, aki egyenesen kijelentette, hogy „azér' ez nem egy őszödi beszéd, de jó PR-ral megtámogatva jelenthet egy újabb jó mínusz 5 százalékot a Fidesznek”.

2025. május 08. 17:04
null

Mint arról a Mandiner is beszámolt, Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke tartotta magát szerda esti ígéretéhez, és csütörtök délelőtt 9 órakor nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, amit a Fidesz „őszödi beszédeként” emlegetett. Az ígért időpontban meg is jelent Magyar közösségi oldalén egy felvételt, melyen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Böröndi Gábor vezérkari főnök kinevezésekor – 2023 áprilisában – elmondott beszédének egy rövid, kivágott részlete hallható. 

A tárcavezető ebben arról beszélt, hogy „valóban ütőképes, harcképes magyar haderőt” kell felépíteni, továbbá azt is hangsúlyozta, hogy a Honvédségnek szakítania kell a korábbi „békementalitással”. Szalay-Bobrovniczky Kristóf tehát kifejtette, hogy mivel 

a háborúk korát éljük, ezért készülni kell a háborúra, és honvédséget így már nem az elmúlt évtizedekben megszokott békementalitásban kell tartani.

Csak mint kiderült, a közzétett hangfelvétel annyira volt „titkos”, hogy több mint két éve az MTI is lehozta, és a mai napig elérhető a kormány hivatalos oldalán is. Illetve, az is emlékezetes, hogy a miniszter a Mandinernek adott interjúban határozottan kijelentette, hogy

a békéhez erő, méghozzá elrettentő erő kell, ezért kell fejleszteni a magyar haderőt”.

Ezt is ajánljuk a témában

„Azér‘ ez nem egy őszödi beszéd”

Épp ezért nem meglepő, hogy Magyar Péter követői a Tisza Párt elnökének közösségi oldalán a vonatkozó bejegyzése alatt nem rejtik véka alá a véleményüket. Van, aki úgy fogalmaz, hogy 

Azér' ez nem egy őszödi beszéd, de jó PR-ral megtámogatva jelenthet egy újabb jó mínusz 5 százalékot a Fidesznek.

Érdekesebb lett volna ha kikerül az egész anyag...”

De a kommentelők egymással is vitára keltek a bejegyzés alatt. Egy Spartacus nevű felhasználó azon hozzászólására, hogy „ez durvább, mint az őszödi beszéd”, egy másik Facebook-felhasználó úgy reagált, „Igen ez durvább! Mert semmi! Újabb kapufa fiúk”.

Időközben Szalai Szabolcs, a hirado.hu főszerkesztője is megjelent Magyar posztja alatt. Az újságíró azt a kérdést tette fel Magyar Péternek hogy ez mégis hogy kapcsolódik az állításaihoz. „A dolog nagyon egyszerű: a NATO csatlakozásunk miatt a honvédelemben státuszban lévő vezető emberek egy jelentős része az elmúlt évtizedben ahhoz volt szokva, hogy nem kell jelentős haderő, nem kell fejleszteni, nem kell növelni az állományt, mert ha konfliktus lesz, majd az USA intézi. Aztán a szomszédunkban kitört egy háború, évek óta tart, és 

nekünk is készen kell állni MEGVÉDENI MAGUNKAT, ezért a korábbi mentalitással, hogy Európa a béke szigete, szakítani kell”

 – hívta fel a figyelmet Szalai.

Albert, a déli néven jelenlévő influenszer pedig azt írta, hogy „most pártállástól függetlenül kérdezem: ezek az emberek bárhová mentek, bárkivel beszéltek bizalmasan, azt titokban felvették? Ki fog ezek után megbízni bennük?”

A másik, hogy mi ebben a hangfelvételben a botrányos? Hogy a kormány ütőképes haderőt épít? Miért, nem ez a dolga? 

Azért van hadsereg, hogy ütőképes legyen. Ez volna a nagy leleplezés? Nesze, fogd meg semmi!” – húzta alá a megmondóember.

Ez a kormány válasza

Mint arról beszámoltunk, a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely reagált a Magyar Péter által őszödi beszédnek titulált hangfelvételre. A Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentette, 

Valójában mindannyian érezzük, hogy ez egy lepkefing...

 Egy honvédelmi miniszter arról beszél, hogy a katonáknak meg kell védeni az országukat, és ezt ki más mondaná, hogyha nem ő?” – kérdezett vissza Gulyás Gergely.

Nyitókép: Képernyőfotó

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Ezt is ajánljuk a témában

***

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
august
2025. május 08. 20:47
Nem nagyon értem, ez miért lehet kérdés? A 2023-as beszéd lényege, hogy nem KFOR és hasonlókra kell hadsereget fejleszteni, hanem háborúra készülve. ----- Ráadásul hosszú idő után a NATO kötelezettség szerinti GDP arányában, eddig ugyanis elmaradtak ezek. Amúgy nem is tudom miért tartanák a hadsereget. Bizony az volt a szint, amikor az In.-Kal szekuriti őrizte a laktanyákat. Ráadásul a migránshullám első időszakában EGY NAP több illegális határátlépő érkezett, - vonult át az országon, mint a hazai teljes hadra fogható haderő létszáma. Ez a bombasztikus bejelentés-sorozat, már az első fejezetnél nevetségessé vált amikor a Tóni a melegítette a meneküléséhez a magángépét... Valahogy mindig sikerül a saját maga hatása alá kerülni ezekkel a bejelentésekkel. A visszhangkamrájába biztos nagyot szólt. Tehát volt honnan, - fejleszteni való.
5m007h 0p3ra70r
2025. május 08. 20:15
Magyar Péter nyélgázon szopórollerezik. 🇭🇺🇭🇺🛴🛴🛴🇭🇺🇭🇺
kamasuka
2025. május 08. 20:08
"újabb jó mínusz 5 százalékot a Fidesznek" Azt mértek, amit akartok, felőlem állhattok 157%on is, ki nem szarja le mit mértek.
Jean_Lannes
2025. május 08. 19:32
Hol vannak a nagypofájú buzik, akik itt örömködtek még reggel 9 előtt?? Robban a bomba, mi?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!